2014. július 30., szerda

Grillezős torta

Ahogy közeledett a férjem születésnapja egyre többet gondolkodtam azon, hogy milyen tortával lepjem meg.
mivel nem régen költöztünk kertes házba,  amin elég sok kisebb nagyobb munkát kell elvégezni. Ezeket mind a párom próbálja megcsinálni, így állandóan barkácsol. Így ez is egy alap gondolat volt, hogy valami felújításra jellemző tortát kapna. De nagyon szeret grillezni is amikor van rá ideje.  Így megszületett a végleges ötlet. Ezen a napon én fogok grillezni, ami nem egy szokványos grill lesz.  Édes, és még a grill sütőt is meg lehet majd enni. 
Titokban készítettem el előre a díszeket, virslit, hamburgerhúst, nyársakat, zöldségeket. lángnyelveket, faszén darabokat.
A torta alapot 2 lapból csináltam. sütöttem egy 24 és egy 26 cm átmérőjű piskótát. A kisebb ment alulra, a nagyobb felülre. Így a torta kicsit hasonlított a grillezőre.
Isteni finom tiramisu krémmel töltötte meg, majd burkoltam. a grillrácsokat ezüst ételfestékkel lefestett hurkapálcákkal oldottam meg.





2014. július 26., szombat

Esküvői emeletes torta

Első esküvői tortám!!!!
Egy hozott kép alapján kellett elkészítenem, de azért sikerült kicsi változtatásra rábeszélni a menyasszonyt.
A kép alapján, az alsó szinten teli szív, a  lyukas szív  lett volna a díszítés. Nem lett volna rajta az piros strassz szalag.
Aztán sikerült a sok szív helyett a steppelt mintát ( azon a pici szívek) és a felső szinten a teli szíveket rábeszélni az arát.
A strassz szalagot gombos tűvel fogadtam fel a tortára.
Az alsó színt dobos torta krém, rumos meggyel meghintve, a felső vanília krém csokoládé ganacével leborítva.  Isteni finom lett mind a két krém.








Kálás torta - puncstorta alappal

Ennek a tortának története van. 
Nem ilyen csajos tortának készült, hanem egy igazi férfi torta lett volna. Viagra, fastum gél, postamo uno díszítéssel.
De végül is ez lett belőle. 12 kála és levele díszíti, steppelt mintával az oldalán. 
A puncstorta piskótája nem csak 2 rétegű, hanem 3, hogy szép magas legyen a torta.
A férfi torta díszítése:


És a kálás kész torta:



Nem sikerült a fénykép, a torta szép színét tán az első kép adja vissza rendesen.

2014. július 21., hétfő

Angry Birds torta a sokadik

Már sok Angry Birds tortát készítettem, sőt külön figurákat is, mert imádják a gyerekek. 
Már becsukott szemmel készítem a figurákat, szoktam viccelni mikor készítem a mérges madarakat és ős ellenségüket a malacokat. De ez csak vicc, mindig elkérem a gyerekektől a plüss figuráikat ( még jó, hogy egyik áruházláncnak volt egy ilyen pontgyűjtős akciója) és ezek alapján készítem el a figurákat.
A csúzlit minden egyes alkalommal drótozom, tehát drótból ( ami nem rozsdásodik, és persze fertőtlenítve van) elkészítem a vázat, és úgy vonom be unidec-kel. Most a farakást hurkapálcákkal rögzítettem, mert még ilyen formátumot nem készítettem.  
Íme a madárkák pár nappal hamarabb elkészítve:

A csupa csokis ( a piskóta és a krém is csokis) tortát bevontam előbb
kék unidec-kel, majd a füvet rászabtam, és utána fekete és fehér masszát addig gyurmáztam, míg kőszerű nem lett a mintája, majd kinyújtottam, és próbáltam köveket kivágni belőle. 







2014. július 19., szombat

Egy újabb Sacher torta

Ezt a tortát nem lehet megunni. A tészta is isteni finom, és házi sárgabarack lekvárral van kenve. A csokimáz meg csokoládé ganache. Csak egyszerű díszítés, mert névnapra lett készítve.


2014. július 18., péntek

Nő horgászos tortadísz

most csak figurát kellett készítenem, külön kéréssel, hogy nő legyen, és a ruha színe is adott volt. 


Itt még csak az alak volt kész:


És tóval, hallal:



2014. július 13., vasárnap

Csokoládé gyurma bevonatos torta

Ét és fehér csokoládéból készítettem  a csokoládé gyurmát.  A rózsák különböző méretűek, így emelkedő sorba tettem Túró krémmel töltöttem meg a tortát.



2014. július 12., szombat

Minnie egeres torta

Csokoládé krémmel töltött csajos torta.





Judo ruha - torta

Nagyon egyszerű elkészíteni az ehhez hasonló tortát. 
Sütöttem egy 20x25 cm  kakaós piskótát, megtöltöttem csokoládé krémmel. Kék  unidec-el ( fehéret színeztem wilton ételfestékkel). Majd  a leesett darabba CMC port kevertem, hogy megszilárduljon, vastagabbra nyújtottam, vágtam belőle egy csíkot, ami a ruha passzéját adta, vízzel odaragasztottam, amíg meg nem szilárdult kitámasztottam összehajtogatott papírtörlővel.
Fehér bevonót is kinyújtottam, az lett az öv.
A kisembert előre elkészítettem, ez volt a 2. vagy 3. emberkém. hát van még mit finomítani rajta.







Baglyos torta

Eperkrémmel töltött baglyos torta.  Imádtam készíteni a kis baglyot, a tollat a hasára kis háromszögekből imitáltam. szerintem jó lett.
Szép halványkék a torta alapja, és cseresznyefa virágával díszítettem körbe a tortát.





Diploma osztóra készült emeletes torta

Diploma osztóra készítettem ezt a tortát. Az volt a kérés, hogy a süveg sötétkék legyen, fehér bojttal. 
Dobos krémmel van töltve, egy kicsit megbolondítva, rumba áztatott meggyel. Isteni finom.
A süveget úgy készítettem, hogy sütöttem egy kis félgömböt, bevontam, A süveg tetejét, pedig úgy oldottam meg, hogy tortakartont méretre vágtam, bevontam unidec-el, és körbemintáztam tortacsipesszel.  A steppeléses mintát pici virágokkal díszítettem. 



2014. július 11., péntek

Babavárós puncs torta

Rózsaszín babavárós torta. A torta puncstorta, de nem 2 piskóta, hanem 3 piskóta réteg, és 2 réteg töltelék, hogy szép magas legyen a


torta.